7. nap

Washington DC

Alkalmi útitársunk a washingtoni Ronald Reagan Nemzeti repülőtérről folytatja útját, így a reggelt azzal kezdtük, hogy elkísértük őt a reptérre. Béla persze megint az "egyszerűbb" utat választotta, így pillanatok alatt a Pentagon épülete mellé keveredtünk. Az épület fantasztikus látványt nyújt ilyen közelről, valószínű halandó ember ennél közelebb nem is juthat, mert bár ugyan nem lezárt út volt, ahol mentünk, de rajtunk kívül nem volt forgalom rajta, és konkrétan az út jobb oldalán már az 1 méter magas betonterelés volt végig. Egy-két beeresztő kapunál elég morcosan néztek ránk a terepszínbe öltözöttek, mi meg hálát adtunk azért, hogy egyiknek sem viszketett a tenyere. Az autó leadása egy 20 másodperces procedúra volt összesen, így vissza metróztunk a szállodába.

Első pozitívuma a Holiday Inn klubtagságnak, hogy a washingtoni szálloda ingyen reggelivel honorálta ittlétünket, és hogy őket választottuk.

Ismét nagy túra várt ma ránk, amit a Mall-on kezdtünk el. Itt található minden fontos épülete, emlékműve Washingtonnak.

A Kapitólium épülete, itt ülésezik a Kongresszusuk:

A Mall-on tovább haladva egy kisebb tömörülésnek lehettünk szemtanúi. Úgy 10-12 ezer ember gyűlt össze, hogy a George Washington University diplomaosztóját végignézze. Ellenben feltűnően sok volt a rendőr, de a biztonsági intézkedésekhez már hozzászoktunk, amióta itt vagyunk. Bármilyen épületbe bemész, akkor táska átvilágítás, Te meg át a fémdetektor kapun. Ahogy haladtunk el a színpad mellett, valahonnan olyan ismerős volt az a fickó, és a hangja, aki beszélt. Alighogy normális látószögbe értünk, hát látjuk, hogy ez Barack Obama az Egyesült Államok első embere, az Elnök. Ott álltunk tőle 200 méterre kb. Annyira pillanat hatása alá kerültünk, hogy mire eszméltünk, hogy fényképezni kellene, vagy videózni, addigra már a teljes tömeg tapsolt, és Barack levonult a színpadról. Élőben láttuk és hallottuk az Egyesült Államok Elnökét.

Ezen élménnyel gazdagodva folytattuk utunkat, ahol a hatalmas Washington emlékművel találkoztunk szembe. Tervezőjének egyetlen célja volt a város bármely pontjáról látható legyen a torony. Sikerült neki:

A Fehér-ház felé közeledve a következő utcakép fogadott minket legalább 1 kilométer hosszan bazárosok és büfések felváltva. Mind egytől-egyig kínai volt teszem hozzá:

Amúgy is érdekes volt, hogy míg New yorkban a feketék és kínaik sokan voltak, addig vidék felé, úton a Niagarához a fehér emberek kerültek többségbe, washingtonba érve viszont a feketék aránya visszaszorult és rengeteg spanyol ajkú van, őket New Yorkban nem láttuk annyit.

Szóval Fehér-ház hátsó kerttel:

És Fehér-ház első kerttel, főbejárattal:

A Elnök lakhelyét körbejárva arra lesz figyelmes az ember, hogy minden utcasarkon, 1 tömbbel arrébb bármerre nézel legalább egy Chevy Suburban-t mindig láttunk fekete, vagy fehér színben, minden egyéb jelzés nélkül. Ezek az autók vannak rendszeresítve az Elnök biztonsági szolgálatánál. A kocsik folyamatos járó motorral állnak. Ennél még inkább meglepőbb, hogy kocsinként felváltva nem csak öltönyös két ajtós szekrények ülnek benne, hanem a következő kocsiban egyszerű hétköznapi póló, és farmer. Pillanatok alatt eltudnak vegyülni az utca forgatagában.

Innen a II. világháborús emlékmű, a Lincoln emlékmű, és a vietnámi veteránok emlékműve felé vettük utunkat. Íme a vietnámi háború szoborcsoportja:

És itt látható a filmekből jól ismert fal, ahol minden elesett katona neve megtalálható.

Ezzel együtt furcsa volt látni, hogy ottlétünk alatt, legalább 3-an találták meg hozzátartozújukat, volt aki büszkén fényképezkedett a névre mutatva, és volt olyan aki nem bírt könnyeivel.

Útközben találkoztunk egy hajléktalan, csövessel is, aki szószerint a kukából mászott elő, amikor odaértünk. Timi végül pénz helyett egy Milka csokival szánta meg:

Itt a mókusok olyanok, mint nálunk a galambok, mindenhol ott vannak és szaladgálnak mindenfelé.

Innen a Mall hátralévő két emlékműve a Franklin Delano Roosevelt és a Jefferson felé haladtunk. Itt az elnök látható, kutyájával a II. világháború idején.

Metróra szállva az Arlington temető felé vettük az irányt, ahol 320.000 elhunyt veterán található. Bárki, aki a Légierő, Tengerészgyalogság, Hadsereg, Haditengerészet kötelékében szolgált elnyeri a jogot, hogy ide a Nemzeti temetőbe kerülhessen halála után. A filmekből azt hiszem ez is mindenkinek ismerős:

Itt nyugszik a Kennedy-család, a 2001.09.11.-én Pentagont-t ért támadás áldozatai kaptak egy parcellát, a Challenger, a Columbia űrhajósai, Bejruti barakokkban életüket vesztett katonák, és még rengeteg elnök és tábornok. Az ismeretlen katona sírjánál állandó őrség található, és megnéztük az egész órakor esedékes váltást is. Külön érdekes, hogy mindennek a "lelátója" úgy van kialakítva, hogy kényelmesen helyet foglalj, ennek ellenére, amint a díszörsége parancsnoka Sergeant Wolff megjelent, első dolga az volt, hogy mindenkinek megparancsolta, hogy álljon fel, és így nézze végig a ceremóniát a tiszteletadás jeleként, a tömegben lévő veteránokat pedig felszólította, hogy tisztelegjenek.

Mindezen élmények ellenére a legnagyobb öröm számomra, hogy alábbi sírt megtaláltam a 320.000 között:

És akkor most tényleg játék egy hűtőmágnesért, keresünk egy sorozatot, ami a fenti emberhez tartozott, gyerekkoromban 1987-88 a tv elé szegezett! (Bátyám és Apum előnyben :-)  ) Ezzel együtt nem szeretnénk hűtőmágnes halmozókat, így a korábbi nyertest megkérném, hogy ő már ne vegyen részt a játékban. (Köszönöm Maverick)

Hullafáradtan érkeztünk a szállodába, de azért még arra szakítottunk időt, hogy a hotel 17. emeletén levő étteremben vacsorázzunk, ahol az étel nem az igazi, de washington esti panorámája mindenért kárpótol.