4. nap

New yorki bázisunkat elhagyva gyors kicsekkolás után a 60. utca irányába indultunk, ahol 8 órakor találkozónk volt alkalmi útitársunnkal, aki 3 napra csatlakozott hozzánk.

Bemutatás: hófehér Chevrolet Impala hátsó spoilerrel, alufelnikkel és a lényeg összesen 1.500 km futott szinte vadonatúj autó. Az egész kocsinak még teljesen új szaga van. Egyszerűen meseszép. Ez a kép igazából vissza sem adja a kocsit, ezt látni kell és átélni.

Egyetlen gond akadt vele, olyan mint a Sógorom, feneketlen a bendője. Ennek ellenére Timivel megegyeztünk, hogy bármikor elfogadnánk a kocsit. :)

Első probléma nem az automata váltó miatt lépett fel, hanem a garázsból kihajtva az első fékezésnél. Bal lábam, ami a kuplunghoz szokott önkéntelenül is cselekvési kényszerrel lépett fel, így vele fékeztem. Viszont egyáltalán nem olyan kifinomult, koordinált a mozgása, mint a ténylegesen gázadásra és fékezésre használt lábamnak, így rövid úton majdnem a szélvédőn kötöttünk ki. A második után azon gondolkodtam valahova ki kellene kötnöm, de szerencsére több eset nem fordult elő. Félreálltunk még az ülések és a tükrök finom hangolására, majd Béla megadta az első itiner-t: " A következő lehetőségnél fordulj jobbra". A kocsi gyorsulását sikerült kipróbálni a new yorki sárga taxik között, mert ha nem mész, akkor tolnak. :)

Ennek ellenére bármilyen hihetlen, de 10 perc múlva már New Jersey-ben ért Béla azon mondata, Kovács András Péter után szabadon: Hey Dude! Go straight up to the fuck'in highway!

Első egyetlen eltévedésünket itt sikerült abszolválni, a Dave által korábban már elregélt egyik spagettiben rossz irányba mentünk, de szerencsére rövid úton visszataláltunk. Legalább Timi is láthatott kerítés nélküli zöld gyepes házakat, ahol csak fölállnak a kocsival és bemennek a házba, mindezt New Jersey külső kerületében.

Mi is az a spagetti a GPS-ben? Olyan közlekedési csomópont, ahol csak azaz út amin Te haladsz legalább 4 felé visz, és a többi csatlakozó, keresztező utak miatt a képernyőn nincsen semmi más csak az utak különböző sárga csíkjai.

A következő érdekesség Magyarországhoz képest, hogy az alacsony sebesség határok miatt 90-105 km/h óra és a kicsit nagyobb teljesítményű Peterbilt-ek és Mack-ek (a csőrös amerikai kamionok) könnyedén abszolválják ezt a feladatot. Így, ha betartod a sebesség limiteket esélyed sincsen, hogy megelőzz egyet is. Ellenben kürölbelül 2 percenként érzed magad Steven Spielberg Párbaj című klasszikusában, amikor olyan közel jönnek hozzád, hogy semmi mást nem látsz már mindhárom (!!!) tükörben, mint a kamion hűtőrácsát, önkéntelenül is összehúzod magad az ülésben, akkor kirakják az indexet és megelőznek.

Az út maga a tempomat áldásos tevékenységének hála szerencsére nem volt annyira fárasztó. A leghosszabb etap, amikor egyáltalán nem kellett semmilyen pedálhoz nyúlni elnyúlt 50 percre is. Külön élmény a tempomat egy gombnyomásra limitet emelek, egy gombnyomásra limitet csökkentek funkciója. Lassan bekúszol az előtted autózó szélárnyákéba, majd egy index és egy plusz gomb megnyomása a korábbi 2-3 mérföld/óra különbséget 5-6 mérföld/órára növeli, megelőzöd, majd egy mínusz gomb, és a pedálok benyomása nélkül már mindenki megy is tovább az autópályán.

A 2x4, 2x3 és ritka esetben a 2x2 sávos utak váltják egymást. A rendőri jelenlét igen erős az autópályán is, volt szerencsénk egy Interceptor-t megfigyelni gyorsulás közben. Maga a kasztni olyan mint a miénk, de olyan motor lakozik az elfogó rendőr autóban, hogy az valami. 3-an mentünk egymás mögött, mi a legvégén. Leálló sávban lehagytuk a fent említett elfogót, a rendőr még épp akkor szállt be a kocsiba. Már épp elfelejtettem volna, mivel már apró ponttá vált a tükörben, amikor pár másodperc alatt ott termett mögöttünk. bement a belső sávba, csinált egy kis helyet némi tekintéllyel köztem és a középső kocsi között (értsd rám húzta a kormányt, én önkéntelenül is a fékbe) Már villant is a fénysor a kocsi tetején a középső kocsival együtt már húzodtak is leállósávba. Érdekes volt mindezt kb. 5 méterről szemlélni.

Az amerikaiknál nagy mánia az útdíj, híddíj. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a filmekből már jól ismert módon - aki nem tudná képzelje maga elé a 90-es évekből a magyar-osztrák határ bódéjait - egyszer csak semmiből előkreül 8-10 ilyenn bódé, benne a dolgozókkal, akik már tartják is a markukat a díjakért. Mindez működött így korábban, de az informatika és a technológia forradalmának idején ódivatú lenne már 25 centeseket dobálni a tölcsérbe, mint Bruce Willis a hordágyról a Hudson hawk-ban. A középső visszapillantó alá egy kis szerkezet van felszerelve, amit ha kihúzol jobbra, akkor egy e-pass, és egy i-pass feliratú dobozka jelenik meg, ezek a dobozok nem nagyobbak 3x2 centinél. Valamilyen módon kommunikál egymással a bódé adóvevője és a kocsiban lévő kis gyufásdobozok, mert a sorompó nyílik, és utólag majd elszámolsz a díjakkal, már tovább is hajtottál.

Béla a gyorsabb út miatt levitt minket 90 km erejéig egy alsóbb rendű útra, amely jobb állapotban volt, mint a magyar frissen felújított aszfalt 3-4 hónap után. A legérdekesebb azonban az volt, a filmekből ismert klasszikus kisvárosokon haladtunk keresztül. Egy főutca A bolttal, A postával, A templommal és A Sheriff irodjával. Aztán erdőn, mezőn keresztül olyan farmokat láttál, melyekben Clark Kent nőtt fel.

Reggel 8 órás indulás után a soha véget nem érő út, egy teljes tank benzin elégetésével, 9 órával később Niagara Falls városába értünk. Béla könnyedén a helyi Holiday Inn-be navigált. Érdekesség, hogy Kanada, Toronto, a CNA Tower, mind karnyújtásnyi távolságra van már, mintha a Duna túloldalát figyelnéd Pestről-Budára.

Az délután-este folyamán a helyi szupermarketbe látogattunk gyalogosan, ahol némi élelelmet, és ellátmányt vettünk magunkhoz. A dolog érdekessége az volt, hogy rajtunk kívül az egész városban este 6 órakor, és néhány, de tényleg szó szerint néhány autón kívül senki nem volt. Tiszta szellemváros volt az egész. Annyira nem megszokott látvány volt a gyalogló emberek látványa, hogy minden cirkáló taxis fuvarra éhezve lassított mellettünk, persze szokás szerint az "echte" amerikaiak-fekete, indiai, turbános- amit csak szeretnél.

Az amerikaik megalomániáját csak megerősíteni tudom, tényleg úgy van, ahogyan Dave mesélte: náluk a 0,5 l kóla, az 0,6 l. A 2 literes műanyag üveges kóla 3 l. A 0,5l ásványvíz 2 literes változatát hiába keresed a következő méret 5 l-es kanna.

Szerencsére a Central park-i kis eső ellenére jó időnk van, igazi túra idő, nem meleg, de nem is hideg, de legfőképp kevés csapadék!

Holnap Niagara vízesés!